Pickwick Portfolio

a sors kifürkészhetetlen útjairól...

2012-02-25T00:00:00.007+01:00

Már régen észrevettem, hogy az életemben működik valamiféle mágia, vagy tündérvarázslat - nem is tudom minek nevezzem -, ami figyelembe veszi óhajaimat, és a megfelelő időben és helyen az utamba terelgeti azt és akit ismernem kell.

Ezt gyakran tapasztalom akkor, ha valami új témakör kezd érdekelni, mint most például az előfizetéses biodobozok dolga (erről a következő posztban fogok írni), szóval ilyenkor a legváratlanabb helyekről kerülnek elém a témával kapcsolatos információk és írások, és meggyőződésem, hogy nem azért veszem őket észre hirtelen, mert engem érdekelni kezdett, tehát nem arról van szó, hogy addig is ott voltak, csak nem rögzítette őket az agyam, mert még nem érdekeltek, hanem azért kerültek pont oda és pont akkor azok az információk és írások, mert engem érdekelni kezdett. Ez biztos. Ez nem lehet másképp.

A sorstól kapott varázslatos kis ajándékomnak egy másik megjelenési formája viszont nem dolgokkal, hanem emberekkel kapcsolatos, többször előfordult ugyanis már életem során, hogy nagyon megérintett valaki, esetleg egy szimpatikus lány, akit nap mint nap láttam egy közösségben, vagy valakinek a munkássága, vagy netán egy olyan blogger, akinek a megnyilvánulásaiból biztosan érzem, hogy az egy született rokonlélek. Velem született szégyenlősségem miatt gyakran nem teszek lépéseket az irányba, hogy azzal a bizonyos emberrel közelebbi kapcsolatba kerüljek, de nagyon vágyom rá, és azt tapasztaltam, hogy akár évekkel később is, de valamilyen úton-módon mégis létrejön a kapcsolat, és legnagyobb meglepetésemre a másik részéről is ugyanolyan visszajelzést kapok, mint amit én érzek. Így szereztem be például egy régi kedves barátnőmet, így ismerkedtem meg a kislánykorom óta legnagyobbra tartott magyar műfordítónővel, a legutóbbi napokban pedig így hozott össze a sors egy ismeretlenül is szeretett, és lenyűgözően kreatív házaspárral, ráadásul egy teljesen más apropóból, mint amire ép ésszel számítani lehetett.

Nagyon boldoggá tudnak tenni az ilyen dolgok, igazi tiszta öröm ez nekem, mindig olyan váratlan, és mindig nagy becsben tartom az így szerzett ismeretségeket.
A házaspár akit említettem Maestro és Ágica, akiknek régi blogjára még akkoriban találtam rá, amikor beköltöztünk ide az álomházunkba, sőt még meg is említettem őket az egyik posztomban, méghozzá pont abban, amiben szintén a meseszerű pontossággal teljesülő három kívánságról írtam (tudod, a madárkáról, a sünről és a szitakötőről), és akik felépítették a legelbűvölőbb kis házikót, amit valaha is láttam (Zebegényben... ott volt az esküvőnk...!). Azóta is rendszeresen rájártam a honlapra legeltetni a szemem a házon meg az állatokon (főleg a bébivakondokon), és sejtelmem sem volt, hogy egyszer majd máshol, egy merőben más téma kapcsán éppen ők figyelnek föl rám, és a szépséges új blogjukban írnak majd rólam egy rendkívül kedves bejegyzést, ami valósággal simogatja a lelkem.
Hát mi ez, ha nem csoda? Hát persze, hogy csoda. Így van ez, nohát!

Van értelme!

2012-01-07T19:34:00.004+01:00

A doki viccesnek, hovatovább fölöslegesnek tartja, hogy minden nap felírom a naplómba, hogy mit ettünk aznap ebédre (már úgy többek között ugye, azért nem erről szól az egész naplóm!), de ennek kérem nyomós oka van, mégpedig a tulajdon feledékenységem. Milyen jó is lesz majd, ha nyár derekán, amikor szokás szerint tanácstalanul tipródom a konyhában azon, hogy mit is főzzek másnapra, csak fellapozom majd a naplót, és megnézem mit ettünk év elején, és felkiáltok, hogy: "Óóó, lám csak, milyen régen készítettem már roston sült lapatyikát, abált bumburnyákkal", és máris megvan az ötlet, máris megvan a bevásárlólista (fagyasztott lapatyika, bumburnyák konzerv, tejfel, stb.), és nosza, máris lehet szaladni a boltba a hozzávalókért. Van ám itt sütnivaló!

u.i.:
Lassan, de biztosan dolgozom ám fel magamban a decemberi eseményeket, nemsokára már talán írni is fogok tudni róla. Most hogy már rendbehozták a tetőt, az elektromos rendszert, a szellőző rendszert, és kicserélték a megsérült bojlert, szóval most hogy borítékolva van, hogy nem gyulladhat ki újra a ház bármelyik percben, már néha aludni is tudok, és egy kicsit megint szeretem a házikónkat.

Prime Meridian

2011-11-13T17:19:00.003+01:00

Azért is jó játék a Geocaching, mert az ember mindenféle érdekeset tudhat meg a lakhelyéről. Én például csak most szereztem tudomást arról, hogy pont a városunkon megy át a greenwich-i 0° délkör, eddig - szégyenszemre - nem is tudtam róla.

Ez azért is érdekes számomra, mert középiskolás koromban jártam Greenwichben, ott ahol mindenki lefényképezkedi magát a "csík fölött" - én is -, és ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy nézz csak végig a csík mentén toronyiránt délnek, és ha jól kimereszted a szemed, akkor megláthatod a várost, ahol majd 15 év múlva élni fogsz a férjecskéddel, és ahol makulátlanul boldog leszel, akkor én azt mondtam volna, hogy... tök jó!

(a fotó a Geocaching oldaláról való,
de a héten elszaladok a helyszínre, és lekapom)

ott, ahol az ősz kezdődik...

2011-11-03T12:38:00.004+01:00

szintén szemész?

2011-10-19T09:47:00.004+02:00

Károly Tivadar bajor herceg, (becenevén Gackl, azaz Lúd) - a könnyebb beazonosíthatóság kedvéért mondom, hogy a Sissi egyik öccséről van szó -, úgy kezdte az életét, mint minden más herceg akkoriban, vagyis besorozták a seregbe (na persze nem közkatonaként, hanem tiszti rangban), és harcolnia kellett az osztrák-porosz háborúban is (na persze csak biztonságos távolságból), de a háború után szakított a családi hagyományokkal, és úgy döntött, hogy inkább a saját életét éli, és az egyéni kedvteléseinek hódol (a rangja és vagyona végett meg is tehette), úgyhogy az Osztrák-Magyar Monarchia császárának eme sógora fogta magát, és beiratkozott a müncheni orvosi egyetemre. És orvos lett. Méghozzá szemészorvos lett, pont mint az enyémkém. Végigmászta a ranglétrát kórházi szemészgyakornokként Bécsben és Zürichben, majd Franciaországban kezdett praktizálni (igen, pont mint az enyémkém). Aztán megházasodott, feleségül vette Mária Jozefa portugál infánsnőt (a spanyoloknál és a portugáloknál infánsnőnek nevezik a királykisasszonyokat, vagyis a király lányait, és infánsnak a trónörököst), és ketten együtt szemészorvosi rendelőt nyitottak tegernsee-i kastélyukban, mindenkit elláttak, aki rászorult, a királyi herceg volt az orvos, a királykisasszony pedig férje hű asszisztense (vajon a fehér köpenyhez is viselte az aranykoronáját?). Azután telket vettek, kórházat építettek, és megalapították a müncheni Herzog Carl Theodor szemészeti klinikát, ami ma is működik nagy elismertség mellett. Károly Tivadar volt benne a műtőorvos, Mária Jozefa pedig egész végig a közvetlen asszisztense volt, tüchtig kis nővérfőkötőben sürgött-forgott az ő dokija körül, és a férje halála után is ő vezette a klinikát.

Csúcs ez a sztori, nem?

Csak azért meséltem el, mert amikor a doki majd nemsokára szemészeti magánrendelőt nyit, akkor én leszek az asszisztense, pont mint magasrangú kollégám, Mária Jozefa királykisasszony...

útban a gyerek...

2011-10-19T09:23:00.002+02:00

...mármint a pékéknél. Megint. Ezt onnan tudom minden kétséget kizáróan, hogy már második napja ehetetlenül pocsék a reggeli croissantom. Ez mindig így van, én a péknét egyszerűen még nem láttam nemterhesnek, az elmúlt 6 évben legalább 3 gyereket szült (ha jól számoltam), és amikor először kezdtünk oda járni, akkor már volt neki kettő. Mindenki rögtön tudja, ha egy újabb kis cipót melenget a kemencéjében, mert az első hónapokban mindig rossz a croissant, de teljesen, úgyhogy olyankor egy ideig senki nem veszi, de senkinek nincs szíve megmondani neki, mert mindig olyan aranyos és vidám és csicsergős, ráadásul még karcsú is, mint a nádszál, mindig olyan a hasával, mintha lenyelt volna egy görögdinnyét, és tele van energiával, olyan fürge, mint a csík. Szép család. És nem csak Austen-i értelemben véve szépek*, hanem tényleg.

__________
* "Tízgyermekes családot, ahol a gyermekek számával arányos a fejek, a karok, a lábak száma is, mindenkor szép családnak neveznek." (Jane Austen: A klastrom titka)

én, úgy is mint diagnoszta...

2011-08-13T17:58:00.004+02:00

Megtámadott valami rejtélyes kór. Azzal kezdődött, hogy a jobb hónaljamban három nyirokcsomó jóformán diónagyságúra duzzadt egy éjszaka alatt, kemény dudorok és fájnak mint a fene, a bal kezemben meg ínhüvelygyulladás van, vagy valami, ami arra hasonlít és mindeközben teljesen lázas vagyok. Aztán folytatódott azzal, hogy a bal hónaljamban is megjelentek a nyirokcsomó-gyulladások, és mostmár a bal térdhajlatomban is ugyanúgy és vérzik az orrom.

De nem ez a lényeg, hanem az ahogy a doki mostan vizsgál engem. Vérvétel csak jövő hét kedden esedékes, úgyhogy kénytelen a tüneteimre hagyatkozni, mint kiindulópontra, és hosszas agymunka után felvetette a lehetőségét annak, hogy lupusom van. A vészharang egyből megkondult a fejemben, mivelhogy hirtelen tisztára úgy éreztem magam, mint egy Doctor House-epizódban, aminek általában az a rendes lefolyása ugyebár, hogy bejön a beteg egy roham után viszonylag tűrhető egészségi állapotban, mire a diagnosztacsapat ötletelni kezd, mire száz hogy valaki legalább egyszer benyögi a lupust, mire példátlan terror alá veszik a szerencsétlen pácienst, kis híján halálra kínozzák a legkegyetlenebb kezelésekkel, de úgy hogy a szerencsétlen beteg néha már a fülén keresztül pisil, a végén pedig kiderül, hogy valami ritka, de rendkívül egyszerűen kezelhető betegsége van.

Mindezeket végigondolva mostanra már majdnem biztos vagyok benne, hogy a bubópestis kezdeti stádiumában vagyok, ami mirigyláz ugyebár, és ami sima doxycycline-nel kezelhető, úgyhogy fontolgatom, hogy el kéne kezdeni szedni napi 2x1 adagolásban.

A karalábérul. Arrul, hogy van!

2011-08-10T12:10:00.004+02:00

Nagy nap ez a mai, kedves olvasóim, mivelhogy négy kerek év után ma fogunk először karalábét ebédezni! Sőt mi több, ez saját termés! Sőt mi több, még bio is! Egy egész kertesházat kellett venni azért, hogy végre újra ehessek a szeretve-szeretett legislegkedvencebb zöldségemből! Mintha előre hozták volna a szülinapomat! Mindjárt bömbölni fogok itt a meghatódástól!

Rejtély, hogy ezek a gasztronómiailag oly fejlett franciák miért mellőzik ilyen méltatlanul a karalábét. Hat év alatt ebben az országban karalábét én még nem láttam. Teljességgel felfoghatatlan...

karalábés salátalevest fogok belőle főzni,
répával, fokhagymával, és friss bazsalikommal

itt is lapzsemle...

2011-08-09T12:48:00.007+02:00

Azon túl, hogy bizsergetően pazar kivitelű újság, még azért is szeretem a Campagne Décoration-t, mert minden számban - a L'artisan du mois rovat keretében - bemutatnak egy-egy francia iparművészt, aki valami csodálatos dolgot művel a kezeivel. Az ehaviban például egy Thierry Gillaizeau nevű faszobrász munkáit vették nagyító alá, aki hajóorr figurákat farag! (Már úgy többek között.) Hát nem lélegzetelállítóan különleges mesterség?

(forrás)

Korábban írtak itt már pasztellkréta-készítőről, lovaglócsizma-suszterről, ólomkatona-öntőről, régi utazóláda felújítóról, festőecset-gyártóról, szövetszövőről, bútorfestőről, légiesen finom kézzel festett selyempapírvirág-készítőről, harangöntőről, kézi téglavetőről, halászháló-fonóról, színesceruza-készítőről, selyemcukorka-kézművesről, viaszbábu-faragóról...

Ezekben a művészekben az a közös, hogy kivétel nélkül több száz éves módszerekkel dolgoznak, és mivel Franciaország amúgy is nagy hangsúlyt fektet rá, hogy ezeket a százados technikákat fenntartsa, és továbbadja a múlt örökségének részeként, ezért különféle állami programok keretében még támogatást is kapnak. Szeretem ezt az országot.

lássék, minden csak viszonyítás kérdése...

2011-08-08T11:11:00.004+02:00

A Postcrosserek mostanában rákaptak, hogy a képeslapokra akkurátusan rávezessék, hogy hány celsius fok van helyben, napos-e az idő, avagy szeles, percre pontosan hogy aznap hány órakor lesz napnyugta, a tengerpartiak pedig a következő dagály időpontját.
Ma például Finnországból érkezett egy képeslap, amin a leányzó egy egész képeslapnyi bekezdésben azon lelkendezik, hogy milyen ritka tsuuudálatos nyaruk van az idén, éjszaka gyakran 5(!) fokig is fölmegy a hőmérséklet, napközben meg 24-26 fok van. Tsuuudára jó neki!

Én meg itten beledeglek a harminchétbe'.

arrul, hogy miként vette kezdetét a vég...

2011-08-05T22:49:00.010+02:00

Az elébb megtaláltam ez első ősz hajszálamat.

Ha ehhez hozzáveszem, hogy idén már betöltöm a harmincat is, akkor rögtön nekiállok elszontyolodni, úgyhogy általában nemigen gondolok rá. De mostan beütött a krach, már ősz hajszálam van, és én még nem is tomboltam ki magam! Sőt, egyáltalán nem is tomboltam!

Azt hiszem decemberig kénytelen leszek beiktatni néhány tombolást.

Jut eszembe, hogy is kell tombolni?

(agyő húszas évek, agyő, oda az ifjúság...)
__________
Mai különleges, szmilikkal illusztrált cikkünket olvashatták.
Ejnye ezeknek mozogni kéne, miért nem mozognak ezek, ejnye?
Már mozognak...

Nekem a hisztis tyúk-szmájli és a partiállat-szmájlicsoport tetszik a legjobban.

rettenthetetlen harcosokrúl...

2011-08-02T10:08:00.002+02:00

Én: Jééé... itt van egy régi sebhely a lábodon. Hogy szerezted?
Doki: Hát... amikor a huszárokkal voltam... beütöttem... ööö... egy törökbe.

Ez azér' van mert a doki most emlékolvasást tart az Egri csillagokból, és olyankor egy kicsit mindig hazudós.

különféle szárnyas jószágokrúl...

2011-07-26T09:10:00.007+02:00

"Gyerekként sem féltem a bőrszárnyúaktól, mivel maroknyi nagyanyám estilapatyikának nevezte őket, és ki hallott már olyat, hogy az estilapatyikától félni kelljen?"
(Vavyan Fable: Apád, anyád ide lőjön!)

Alkonyat után minden nap két kis denevér szokott táncraperdülni a szürkülő kertben, hangtalanul röpködnek, kergetőznek körbe-körbe karikába, és jó ideig sötétedés után már nem mertem kimenni a kertbe a komposztládához, mert van nekem egy ilyen érthetetlen fóbiám, hogy majd belegabalyodnak a hajamba, de aztán szerencsére eszembe jutott ez az estilapatyika-dolog, és azóta már bátor vagyok, mint egy oroszlán. Végülis az estilapatyika tényleg nem egy félnivaló valami.
Sőt, egy helyütt azt is olvastam, hogy a tündelevény ősmagyar neve a denevérnek, és az meg már majdnem olyan mint a tündér, nem? Ronda kis szőrös tündérkék...

***

Nézem a naptáramat, lassan itt az augusztus, mostanra már biztos kibújtak a tojásaikból a fácáncsibék, még pár hét, és kezdődik a móka. Olyankor ugyanis itt a környékbeli szántóföld-közi dűlőutakon - amerre boltba szokok járni - mindig lehet találni egy-két csapat szülői felügyelet nélkül, az úttest közepén tanácstalanul toporgó, dundi kis fácánbölcsist. A találkozásban pediglen az a móka, amikor észreveszik, hogy közeledem, mert olyankor ezek a kicsikék nem ám szétrebbenek az útról oldalra, mint ahogy más madarak tennék, hanem inuk-szakadtából szaladni kezdenek előre az aszfalton. Én meg percekig lopakodom mögöttük a Döncivel, és könnyesre röhögöm magam a látványon, ahogy fürgén kapkodják a csámpás kis lábacskáikat, és riszálják a feneküket. Ez általában az első kanyarig tart, a kanyarodás ugyanis még nem megy, mindig belebucskáznak az árokba. Ez a kedvenc augusztusi mulatságom.
Olyan szomorú arra gondolni, hogy ősszel meg a vadászok lelövik a kis cimboráimat pecsenyének... Épp ezért én soha nem is eszem fácánhúst, sohadesoha!

filó...

2011-07-26T09:06:00.002+02:00

Az "ingyenes előfizetés" az nem afféle paradoxon-féle?

ebony and ivory

2011-07-23T17:18:00.007+02:00

A minap elbóbiskoltam a kertben a könyvem fölött, közben az álnok árnyék tovalibbent, mire napocska késlekedés nélkül munkába vette a bőrömet. Nem égtem ugyan le, de annyit azért sikerült elvégeznie, hogy a lábamon most megközelítő pontossággal rekonstruálni lehessen, hogy hol ért véget a rövidnadrágom szára, és hol kezdődött a zokni... plusz/mínusz 1 milliméter. Azóta meg szakad az eső. Ma reggel így kizárólag emiatt az incidens miatt nem mehettem piacra az új, oldalt stuccolt halásznadrágomban, kék-fehér csíkos, masnis balettopánban, pont mint egy vén tengerész...
Hát én úgy sajnálom magam!

Finistère, avagy nyaralás a világ végén...

2011-07-16T11:24:00.006+02:00

Bretagne azon része, melyet Finistère-nek (Finis Terræ), vagy bretonul Penn-ar-Bed-nek neveznek, és ami szó szerint a világ végét jelenti, különösen a szívem csücske (meg Franciaországé is), és meg is mondom miért:

1. itt az alacsony eszterhéjú kis törpillaházak mind barna terméskőből épültek, kékre van festve az ajtajuk és zsalugátereik, és alig látszanak ki a töméntelen virág közül.2. itt töméntelen a virág. Ömlik, zubog, folyik ki a kertekből, le a falakról, rá az országútra, ösvényekre, gyalogjárókra, hihetetlen látvány.3. itt laknak a világítótornyok, pirosan-fehéren magasodnak a sziklás óceánpart fölött, a víz szüntelenül duruzsol, nyaldossa a sziklákat, a szél kócosra bodorítja a frizurát, és a végtelenbe vész a látóhatár.4. itt minden ki van írva bretonul is, és cuki a nénikék bóbitája.
5. itt van egy házaspár, aki naponta vállalkozik rá, hogy néhány emberrel "kievez" a nyílt óceánra, hogy szórakoztassák egy kicsit a helyi delfinkolóniát vica versa (videó sk.), és hogy a sziklákon élő fókák megtekinthessék az aktuális turistafelhozatalt.
A fókák elég félős népek, úgyhogy őket nem lehet túlságosan megközelíteni, de a delfinek csudára barátságosak, vagy ötvenen nyüzsögtek a hajó körül, és érdeklődéssel tanulmányoztak minket. Mesteri ugrásokat adtak elő, és minél nagyobb volt a tapsvihar, annál lelkesebben ismételték a performanszot. Eddig azt hittem, hogy csak az állatkerti szelídített delfinek ilyen barátkozósak bizonyos finom falatokért cserébe, de kiderült hogy nem, minden delfin ilyen kedves, és keresi az ember társaságát a vízen. Sőt, ha valaki belepottyan a tengerbe, akkor azt addig taszigálják, míg legalább egy zátonyba meg tud kapaszkodni.
6. végül pedig azért, mert itt a lehet a legjobbakat enni. Ez mondjuk az egész országról elmondható nagy általánosságban, de a breton ételek nekem különösen ízlenek, és szerintem itt a legolcsóbbak is az éttermek.
Itt megragadnám az alkalmat, hogy lefektessek egy alapszabályt, vagy ha nem is szabályt, de adjak egy általánosan érvényes jó tanácsot azok számára, akiket egyszer majd Franciaország vidéki kisvárosaiba vet a jósorsa, és akik szeretnének jókat enni. Ez a tanács pediglen az, hogy ott és azt egyél, ahol és amit a nép eszik. A puccos éttermek is finomak meg minden, sőt még a belvárosi turistacsalogató éttermekben sem csalódhatol nagyot, de az igazán-igazán első osztályú élelmezést olyan helyen kapod, ami mondjuk két-három utcával arrébb van, mint a belváros, ahol feltűnően sok helyinek látszó férfiember sertepertél, és ahol egyáltalán nincs is étlap, vagy legfeljebb csak krétával van kiírva egy táblára, hogy mi a napi ajánlat (plat du jour, általában max 2-3 étel van kiírva). Oda csak üljél be, és hagyd hogy a felszolgáló csak úgy ránézésre kezdje eléd hordani az étkeket, az előételnek szánt friss baguette-től, normandiai vajtól és salátatáltól kezdve, egészen a desszertig és sajtig. Ezek általában olyan éttermek, amit egy család működtet, sok generációs családi receptek alapján főznek, és fillérekbe kerül.

Ennyi jutott most az eszembe.

jó kritkát olvasni jó...

2011-06-28T19:55:00.005+02:00

Végre megjelent az Ottolina is, és végre nekem is jutott egy példány belőle.
Eddig ez a fordításom aratta a legosztatlanabb tetszést (mármint nem fordításminőségileg, hanem mint könyv, amit valaki más írt), és igazából én is ezen röhögtem a legtöbbet, mert cuki. Még a Pável is - akiről pedig jól tudjuk, hogy éppenséggel nem szórja szanaszét a dicséretét, mint valami cukrosbácsi a franciadrazsét, ha irodalomról van szó -, szóval még a Pável is azt mondta, hogy idézem: "Módfelett bűbájos". Szórul szóra ezt mondta. Pedig ilyeneket én szoktam mondani.

Vegyétek és olvassátok, ~~főleg a képfeliratokat~~, a tesztporontykák odavoltak tőle. Minden könyvesboltban kapható.

u.i.: utálok viccet magyarázni, úgyhogy csak remélni tudom, hogy mindenkinek leesik majd, hogy a Függönyigazgatóság az az, aki a függönyt igazgatja. A Ruhabehajtó vállalat meg az, aki a ruhát hajtogatja be. Már tudniillik a szekrénybe. A K.F.T. pedig a Kilincs Fényező Társaság. A Shika-Mikah pedig a... na jó befejeztem...

forró...

2011-06-27T13:45:00.001+02:00

Ezek nem hazudtak, tényleg 39 fok van. Pihegek. Az ember nem is hinné, hogy még a füle mögött is melege van, míg át nem törölte egy jégbe hűtött kendővel. Kész felüdülés.

Isten áldja Lukréciát és az ő cink-oxidos dezodor recipéjét. Egész nap patakokban folyik rólam az ~~izzadság~~... eh, elnézést, egy hölgy sosem izzad, csak felhevül - szóval egész nap patakokban folyik rólam a felhevültség, de a hónom alja friss citromtól és rózsafától illatozik (le veled szódabikarbónás deó!). Igaz, hogy minden más részem úgy szaglik, mint a pumaketrec, úgyhogy finoman szólva is kétes a gyönyör, de a dezodor, az ma is bizonyított.

prevízió...

2011-06-26T18:45:00.004+02:00

Hirtelensült Mamzi sok hagymával és rósejbnival.

Tegnap még majdnem fáztam, ma meg épp csak egy paraszthajszállal vagyunk 39 alatt, holnap meg... borzalom. Nagy segítség ilyenkor a jégbe hűtött kendővel való kitartó türülgetés...
A két nap alatt végbemenő 16 fokos hőmérsékletcsökkenés meg még cifrább, Isten óvja az időseket, a szívbetegeket, és a fejfájósokat! ...meg engem...

nyuszkók...

2011-06-20T20:12:00.004+02:00

Megnéztem egy részt abból a playboy-nyuszis valóságshowból, amiben három szöszi él együtt valami hatalmas udvarházban azzal a randa vén kriplivel. Hát... mint egy Barbie-world karikatúra. Bugyirózsaszínűt rókáztam tőle, csillámporral.

megint Bretagne, mindig Bretagne!

2011-06-19T22:42:00.007+02:00

Itt az idő. Idén is meglepett az ismerős érzés, amikor nem bírok másra gondolni, mint az óceánra. Kell nekem az óceán, kell a sós víz illata, kell a szél, kell a szikla, kell a végtelen. Úgyhogy irány Bretagne, mint mindig! Most hosszabb útra nincs lehetőség, kell a szabi máskorra, úgyhogy csak egy egyéjszakás kis kiruccanást teszünk majd júliusban Franciaország legcsücskébe, a legislegcsücskébe, oda:

Sőt, egészen pontosan ide:

...de annyira ide ám, hogy a hotel rajta van a képen... bezony!

Igen, majd' beleőrülök a gyönyörűségbe!
(jaj, csak le ne essünk a térképről)

live, love, laugh...

2011-06-16T09:41:00.005+02:00

Az este sehogysem bírtam elaludni, mert egyáltalán nem voltam álmos, és épp azon gondolkodtam, hogy vajon mikor fogok végre elaludni, mikoris azon vettem észre magam, hogy egy erdő közepén ülök a mohos fatörzsön, békakirályfis pizsiben, lábamon az új nyári topánommal, kezemben a kézimunkámmal, és türelmesen várom, hogy végre elaludjak. Ekkor éles női logikával rájöttem, hogy ha egy erdő közepén ülök a mohos fatörzsön, békakirályfis pizsiben, lábamon az új nyári topánommal, kezemben a kézimunkámmal, és türelmesen várom, hogy végre elaludjak, akkor feltehetően már rég elaludtam. És akkor felébredtem. Reggel volt.

ez az új nyári topánom
teljesen rózsaszín és teljesen virágos

Felhívás - Donor kerestetik!

2011-03-24T14:48:00.003+01:00

Ezúton szeretném kérni a kedves olvasóim, sőt esetleg az olvasóim olvasóinak a segítségét egy nagyon fontos dologban, ami Kovács Ramóna barátném révén jutott a tudomásomra. Egy kedves pácienséről van szó, Simon Szilviáról, egy 37 éves 3 gyermekes hölgyről, aki nagyon beteg, mielodiszpláziája van, ez a csontvelőrák egyik fajtája, ami idővel leukémiába megy át. A gyógyulása érdekében életbevágóan nagy szükség lenne egy megfelelő őssejtdonorra, azonban a családjában ilyen sajnos nem akadt, így felkerült a transzplantációs várólistára, de nagyon sok időbe telhet míg találnak valakit, akinél egyezés van. Ramónával megpróbálunk hát egyfajta mozgalmat indítani az interneten, blogokban és fórumokban, és megkérni az embereket, hogy ha a szívükben indíttatást éreznek, hogy megpróbáljanak segíteni egy (vagy több) embertársukon, akkor jelentkezzenek donornak, vagy akár az is nagy segítség lenne, ha egyszerűen kitennétek ezt a felhívást a saját blogotokban, esetleg továbbadnátok barátaitoknak, ismerőseiteknek, hogy minél többent tudjanak, halljanak róla, hátha akad, aki tud és akar segíteni.

A SEGITS SZILVINEK!

című blogban minden gyakorlati információt megtalálsz arról, hogy hogyan lehet valaki donor, az őssejt levétel korszerű, veszélytelen és fájdalommentes eljárásáról, továbbá hogy Magyarország területén pontosan mely kórházakban, vérellátókban, és kiszállásos helyszíneken lehet jelentkezni őssejtdonornak, és még sok egyebet, ami fontos lehet, és kérdésként felmerülhet.

Köszönettel,
Ludman Anita

virágmindenség...

2011-03-14T16:29:00.002+01:00

A vérbükkös tisztára nekilódult!Ez a pöttöm meg csak úgy kihajtott lent a fatörzs oldalán,
mert úgy hozta úri szeszélye:

ez meg csak úgy idecseppent...

2011-03-14T16:02:00.008+01:00

Amikor megláttam PuPilla karcában ezt a bűbájos kis fülbevalót, rögtön elvesztem. Az Etsyn lehetett is kapni, egy kedves kanadai hölgy készíti, de elég drágának találtam, hát gondoltam, majd összeeszkábálok magamnak egyet enkezemmel. Meg is rendeltem a hozzávalókat, de valami gikszer történt a leltárnál, mert kiderült, hogy nem tudnak küldeni se cseppet, se felhőt, és én ezen úgy de úgy elszontyolodtam, hogy le is mondtam róla végleg. Erre ma mit hoz nekem a posta? Na mit? A vágyva vágyott csecsebecsét meseszép csomagolásban személyesen a kanadai hölgytől! Hát én szólni nem tudtam, csak meredtem bambán, és dadogtam, hogy "...de hát ez meg hogy... smint... skitől..?

Hát persze, hogy a dokitól, stikában, meglepiből, szeretetből, névreszólóan, csak úgy. Én mondom nincs még egy ilyen férfi kerek e golyóbison!

Még arra is külön megkérte,
hogy rajzoljon rá valami madárkafélét,
mert a madárkafélék a kedvenceim:

Rúzsaszín...

2011-03-05T14:38:00.006+01:00

Ennek a zenének az ütemére tudom a legjobb iramban tiporni a gyalogpadot.

A másik ilyen jóütemű pedig - de ne röhögjél - a Nika se perimeno. hehe.
__________
u.i.: A Lambada is jó.

aprópénz...

2011-03-03T21:20:00.004+01:00

Egyszerűen nem tudok dönteni, mindegyik cuki.

(from: Field of Roses)

A szívem a madarashoz húz,
de a virágos a legretrósabb,
a csíkos illene legjobban a táskámhoz,
a pöttyöket viszont minden körülmények között szeretem.

egy kupac majom...

2011-02-27T17:11:00.006+01:00

Szép idő volt, hát berándultunk a doué-la-fontaine-i állatkertbe kiskecskéket fixírozni. A majmok nyilvános együttszundit tartottak, megharapott egy birka, és palackozott zsiráfpisit árultak az állatkerti ajándékboltban. Jó kis nap volt ez...

(katt)

a titkos kert

2011-02-21T12:27:00.002+01:00

Van a kertemnek egy rejtélyes pontja, ahol télen-nyáron kaporillatot érzek, pedig sehol a környéken nem nő kapor. Lehet, hogy kaporra vágyik ott a föld?

közel hozzád édes Tavaszom...

2011-02-17T17:32:00.006+01:00

Olyan vérpezsdítő napra virradtunk ma a sok eső után, hogy csak a bőröm tart vissza attól, hogy mindenfelé menjek, úgyhogy végigcsörtettem a birtokon, meglesni milyen meglepetéseket hozott magával máris az áldott tavasz. Már olyan epedve vártam!

Bimbó, bimbó, mindenütt csupa feslő bimbó:A vérbükkös is gyönyörödik már:A rózsa is nekilódult:

Egyedül a Titkos Hátsókerti Ibolyazugolyban nem találtam senkit (teljesen vadregényes, itt szoktam banditásat játszani)...

...de aztán kiderült, hogy idén az ibolyák fent a Nárciszdombon vertek tanyát, de későn vettem őket észre, és köszönés nélkül távoztak, csak egy vénséges-vén ibolyanagyit hagytak hátra, de ő már nemigen akart pózolni nekem. A nárciszbimbók viszont úgy duzzadnak, majd' kicsattannak, még pár nap és kicsurog belőlük a napsugár.

Aljonuska

2011-02-16T21:05:00.005+01:00

Ha akarsz magadnak egy jó órát, akkor indítsd el EZT, aztán kutakodj ITT egy kicsit. Garantált az élmény.
(csak ezeket az orosz festményeket nézve alkothatunk igazán fogalmat arról, hogy mit is jelent egy gazdagon hímzett öltözet.)

az csillókrúl...

2011-02-12T20:34:00.004+01:00

"Ha be lehetne bizonyítani, hogy van olyan bonyolult szerv, amely nem képződhetett számos egymásra következő csekély módosulás révén, akkor az én elméletem feltétlenül megdőlne." (Charles Darwin: A fajok eredete)

A film egésze 10-14 perces darabokban: 1, 2, 3, 4, 5.

Nos, nekem ez fontos, így helyet kell itt kapnia. Sommásan amúgy az a véleményem róla, hogy remek-remek film, de nem találták fel a spanyol viaszt. Az emberek ezt évezredekig tudták planetárisan (hót mindegy milyen vallást vagy elméletet állítottak fel a tervezőről), csupáncsak az elmúlt 150 évben felejtették el, amit nevezhetünk akár rövid közjátéknak is, hisz elég csekély idő ez az örökkévalósághoz képest.

(Megelőző intézkedésül [bár lehet hogy felesleges]: nyugodtan lehet véleményt nyilvánítani a kommentekben, hideget és meleget is, de légyszives csak akkor tedd, ha végignézted az egész filmet.)

hat év házasság...

2011-02-11T08:52:00.000+01:00

S azzal beléptünk az állítólagos kritikus hetedikbe.
Szerintem nem lesz gond.
Naprúl-napra szerelmesebb vagyok,
nem is tudom hol fér el belül ez a temérdek szeretet.
Lehet, hogy egyszer csak szétpukkanok?

felgyújtanám ezt a betyár világot...

2011-01-28T23:02:00.001+01:00

Jávor olyan elegántosan tudta ezt is..., nem?

a legendák szerint...

2011-01-24T09:44:00.009+01:00

Biztos ami biztos, én borítok bele mindháromból.

hihihi... milyen tejjel próbáljam még ki?

szépségem titkairól...

2011-01-20T21:33:00.004+01:00

Eddig úgy tűnt nekem, hogy a házi kencefice-készítés legnagyobb kihívása a hidratáló krémek elkészítése, mivel ott zsíros-olajos alapot kell vízzel házasítani, és azok nagyon makacsok tudnak ám lenni, semmi pénzért össze nem keverednének! Persze vannak trükkök, amikkel ki lehet fogni rajtuk, de leírás után olyan bonyolultnak tűnt dolog, hogy mostanáig nem mertem próbálkozni vele. Mostanáig. Mert ma összeszedtem magam, és egy olyan leheletkönnyű, elefántcsontfehér és selyemsima nappali arckrémet alkottam, hogy azóta nem bírok betelni önnön csodálatommal. Ehhez képest az ajakbalzsam, a bibikrém, az orrkenőcs, és a golyós dezodor csak jujjgyakorlat volt. A hintőporról nem is beszélve.

Csodálatos hatóanyagokból állítottam össze, 100%-ban természetes összetevőkből kevertem: pamut olajat, brazil dió vajat, rózsavízet, rozmaring illót vegyítettem és immortelle-t, a halhatatlanság virágának esszenciáját csepegtettem bele.

c'est parfait!

2011-01-19T11:59:00.004+01:00

Ez az az ország, ahol a web-butikulásnak is kultúrája van.

Pénteken rendeltem pár alapanyagot és eszközt a kenceficéimhez egy biokozmetikai webáruházból, és most jött meg a rendelésem. Az, hogy a dobozon belül mindent selyempapírba csomagolnak és beillatozzák, az az ilyen nőies témájú áruházakban (kozmetika, kézműves, főzőcskés stb.) alap. Sőt mi több, még én magam is beépítettem a személyes gyakorlatomba. Most viszont amellett, hogy selyempapírral bélelte ki a dobozt, és mindent csodás levendula illóolajjal hintett meg, még apró kis csillag alakú flittereket is szórt a tárgyak közé, és a rendelésen fölül még remek ajándékokat is mellékelt a csomaghoz: kaptam két illóolajat rózsaszín szaténzacskóban, méhviaszt 100 grammot (ami rengeteg, én az ajakbalzsamomhoz fél mokkáskanálnyit használok általában), két pamut-tasakocskát, ha ajándékba akarom adni valamelyik készítményemet, és csinos kis matricákat is, amiket ráragaszthatok a kenceficés tégelyeimre, és ráírhatom, hogy mi van benne, mikor készült, meddig használható fel. Hát kérem, ez kereskedés!

Borítékolhatják, hogy visszatérő vevő leszek.

tavaszidéző...

2011-01-15T15:09:00.008+01:00

Ha különösen szép zöldséget kapok a piacon, akkor sokat szoktam venni, és azt cselekszem, hogy uzsonnazacskókba porciózok zacskónként négy marék zöldbabot, két marék felkoczkázott újkrumplit, egy karika citromot, néhány gerezd fokhagymát héjában, lilahagymát, koktélparadicsomot, aztán utánaküldök még apróra vágott petrezselymet, két evőkanál olivaolajat, beleőrülök borsot, aztán lezárom a zacskót, összerázom, mint Krisztus a vargát, és végül az egészet becsűröm a mélyhűtőbe. Nem éppen a spanyol viaszkot találtam fel, de olyan jó érzés egy ilyen hideg-ragacsos téli napon előásni a hűtőből, fedeles jénaiba önteni, és megpárolni a sütőben, aztán megenni köretnek, vagy csak úgy magában, csudára illatos lesz tőle a ház, friss és üdítő!
u.i.: került poszt a Galagonyára is.
u.i.: aztán még egy.

ma van...

2011-01-12T09:05:00.001+01:00

...a blogom 51. havi születésnapja.
Holnap lesz a doki 40. születésnapja.

Ünnepelni jó, hej!

UPDATE:
Éééés... ma hazaengedik a dokit, juhéééé!

a magánszféráról újra...

2011-01-11T20:03:00.005+01:00

Na mondom. A tegnapi vacsora ugye üres tészta volt meg gépsonka. Ehhez képest a mai két főétkezés a változatosság jegyében zajlott, amennyiben ebédre üres félig főtt krumpli volt, meg gépsonka, vacsorára pedig üres főtt rizs, és persze gépsonka. Reggelire egy fél minibagettet kapott, egy darab sós(!) vajat, és egy evőkanálnyi málnazselét, ami cukor, zselatin és málnaaroma. No comment.

Azt pedig tegnap elfelejtettem beírni a posztba, hogy a fürdőszobában 50 euróért nincs se szappan, se törülköző, se papírtörlő, semmi. És nem elfelejtették feltölteni, mert még hely sincs neki, se egy fogas, se egy folyékonyszappan-tartály. Nesze neked kórházi alaphigiénia! Az állami szárnyban még steril dörzsiszivacsot is kapott a tusoláshoz. Egyre pipásabb vagyok erre lepra helyre. 50 euróért...

A fényképezőt persze sikerült itthon hagyni, de holnap majd becsempészem.

a magánszféráról...

2011-01-10T22:27:00.014+01:00

A dokit (nem saját kérésére, sőt!) délután átvitték a kórház magánklinikai részlegére, mert az orvos aki kezeli, félállásban ott is dolgozik, és ott könnyebben hozzáfér. Csak a mihez tartás végett mondom, hogy ott a szobák 50 euróba (kb. 14 ezer forint) fájnak éjszakánként, de szó szerint fájnak (szerencsére nekünk TB-re megy, mivel nem mi kértük, hanem a kezelőorovs kényelme végett került át).

Most puccos egyszemélyesben fekszik (korábban kétszemélyesben feküdt...), ami teljesen rózsaszín (holnap lefotózom), egy ilyen szobában csak masnis kislányok és transzvesztiták érzik jól magukat.

Az ágy gombnyomásra vált pozitúrát, de a lámpát csak az ajtó mellett lehet fel-le kapcsolni.

Saját fürdőszoba tartozik a rózsalakhoz, de a fűtés nem működik kielégítően, két dunyha alatt didereg (vittem be még pokrócot).

Plazmatévé van a falon, de csak napi 2,60 euróért cserébe adják oda a távirányítót.

A személyzet elvileg jobban fizetett és kiegyensúlyozottabb, mint a másik szárnyban, ehhez képest a morcos nővér ezegyszer ugyan még hajlandó volt hozni a dokinak egy kancsó vizet, de felhívta rá a figyelmét, hogy a folyosó végén (kb 300 méter) van a csap, ott ő is fel tudja tölteni magának. Mármint a doki, a kis hátulgombolós réklijében, és az infúziós állványát görgetve csoszogjon ki, és töltse tele a köcsögöt, ha inni akar. Botrány! A másik részlegben minden nővér egy bűbáj volt.

Egy étkezésért - szemben az ingyenes állami kórházi részleggel, ahol étlapról lehetett választani, és ahol a már többször megregélt díjnyertes szakács csodáit kapják a betegek, ó boldog emberek! - itt 6,50 eurót kell kicsengetni. A doki mai vacsorája egy marék tűzforró üres tészta volt porcelántányéron, meg egy szelet jéghideg gépsonka, és nem túlzok. Ja, meg egy pohár víz, amiért kivételesen nem kellett személyesen gyalogolnom több száz métert. Ajvé!

És erre vannak olyan nagyra előkelőék! Blőőőe....

Vissza akarunk menni a proli állami részlegbe!!! De igazából inkább haza akarunk már jönni, és kész.

utálom a...

2011-01-10T10:21:00.004+01:00

kórházat! nem engednek be a beteg kis dokikámhoz, csak délután, úgyhogy este nyolctól másnap egyig csak ülök és meredek magam elé, mint a kuka.

Utálom a Gilmore Görlöket is már, mert azt kapcsolom be éjszakára, de nem tudok tőle aludni. Ha viszont kikapcsolom akkor az éji neszektől nem tudok aludni, úgy félek. Ma éjjel majd más sorozattal próbálkozom. Kész szerencse, hogy szombaton mégsem kezdtem el a Düledék palotát olvasni, mert ha akkor jön rám ez a hirtelen egyedüllét, akkor inkább ott kuporogtam volna egész éjjel a kórház küszöbén, csak ne kelljen egyedül hazajönnöm éjfélkor a fekete ürességbe, képzeletem rémületes szörnyszülöttei közé.

A kórházi kaját viszont nem utálom, sőt mostmár lassan naplót fogok vezetni róla. Ámulat milyen finom, és változatos, és különleges! A kórházi szakács nemrég megnyert valami országos szakácsversenyt, és ettől újfent szárnyakat kapott. Emelt fővel menetel a Michelin-csillag felé, de akkor aztán tényleg önként befekszem legalább egy évre, és állami pénzen fogom végigenni egy mesterszakács kreálmányait. Reggeldélbeneste.

csakúgy...

2011-01-06T00:50:00.007+01:00

Régóta keresem ezt a videót, végre megtaláltam. Szerintem ez a legjobb a témában, remélem akad olyan errejáró, aki még nem látta. A feladat tehát az, hogy számold meg hányszor passzolja a fehér pulcsis csapat egymásnak a labdát.
Kíváncsi vagyok ki mennyit számol, úgyhogy ha beírnátok az eredményt a kommantok közé, az klassz lenne :-)

izzik a galagonya...

2011-01-05T15:01:00.001+01:00

Örömmel s ezúton értesítek minden kedves érdeklődőt, hogy hosszú tervezgetés után végre beizzítottuk a galagonyát, vagyis Stippivel és Sssajttal együtt hármasban megnyitottuk fitoblogunkat, ahol igyekszünk minden olyan hasznos dolgot összeírni mi tudható füvekről, fákról, egészségről, miegymásról, egyszóval ez olyan boszidolog lesz. Gyógynövények, fűszernövények, ehető vadnövények receptekkel, szemelvények nagyanyáink trükktárából, olykor szépirodalmi utalásokkal tűzdelve.
Stippi nemsokára a csipkebogyót, mint olyat járja körül, én a csíráztatásról írok majd (a hogyanokról és miértekről képekkel), a sssajt pedig még nem nyilatkozott, de az is nagyon jó lesz...

Szeretettel várunk mindenkit az Izzik a galagonya blogon!

(kedvenc magoncaim már az ülőfürdőben áznak)

kék golyós...

2011-01-04T01:05:00.002+01:00

Zaklatottságomat az is alátámasztja, hogy csak akkor győződtem meg a kupak helyénvalóságáról miután már megvakartam vele a hátam közepit. Nos, a kupak nem volt a helyén, így teljesen összefirkáltam vele a hátam közepit.

remekegő...

2011-01-03T00:16:00.002+01:00

Visszacsináltam a legislegrégebbi Mekegőt, mert az volt a kedvencem. Mélyenszántóan magasröptű. Már ami a humort illeti. Magasan röpül benne minden mélyszántás, ugyanis. Széplélekbúvárfelszerelés. A választékosságból kifolyólag.

captcha...

2010-12-31T17:25:00.003+01:00

ez most szórakozik velem?

szilveszteri hejehuja...

2010-12-31T11:34:00.002+01:00

...a háziasszony szemszögéből:
- A hideg is kiráz, amikor a filmekben felrázzák a pezsgőt, kipukkan a dugó, és telifröcskölnek vele mindent és mindenkit. Az jut eszembe róla, amikor nekem kellett feltakarítani egy ilyen buli után. Ráadásul még csak nem is finom.

...a szemorvos szemszögéből:
- A hideg is kiráz, amikor a filmekben felrázzák a pezsgőt, és hagyják kirobbanni belőle a dugót, ami mindig arra megy, amerre nem kéne. Az jut eszembe róla, mikor rendszeresen én operáltam meg a kiütött szemeket éjszakai ügyeletben. Ráadásul még csak nem is finom.

Hát szóval mi nemigen abajgatunk ilyenkor pezsgőt, legfeljebb bukósisakban, a mosogató fölött.

unalmas kispolgár-e vagyok?

arról, hogy én leszek a következő Gerald Durrell

2010-12-24T15:29:00.005+01:00

Azt mondtam már, hogy két madaram is van? Japáni sirálykapintyek, családi szóhasználatban csak úgy utalunk rájuk, mint " a kiscsirkék".
A madarakon kívül pedig még egy cickányom is ~~van~~ volt, aki teljesen önként került a tulajdonomba, miután bemászott az élvefogó-egérfogóba, illetve cickányfogóba. Egyet véletlenül megöltünk (I. Tódor) egy halvafogó-egérfogóval, de amikor azonosítottuk a tetemet, és kiderült, hogy nem is egerek randalíroznak a falakban, hanem cickányok, eltávolítottuk a halálos csapdákat, és kicseréltük az élvefogókra. Ez a jószág itt, II. Tódor, meg pont a szülinapomon érkezett, mégpedig épp a fékevesztett dínom-dánom (kecskesajtos-spenótos lasagna kotyvasztás közben) kellős közepén, úgyhogy meginvitáltuk a lakomára, még szerencse, hogy akadt itthon egy szelet sonka.
II. Tódor - akit azóta már tetemes mennyiségű élelmezés társaságában szabadonengedtünk a tisztáson, ahol tavaly eltemettük Áfonyát, - azért is kedves a szívemnek, mert egyszer pont egy cickányért sírtam itt a blogban és azóta is nagyon vágytam rá. Eltelt két és fél év, és voliá! teljesült a kívánságom. Ez a legjobb december!

a madaras asszonyrúl...

2010-12-24T14:33:00.006+01:00

Az az egyik legjobb dolog a télben, hogy lehet etetni a madarakat. Novemberben még csak pár cinege szállt az etetőkre, aztán idecsődítették barátaikat, rokonaikat és üzletfeleiket, és mostmár annyi madár rajcsúrozik odakint, hogy ezt a mennyiségű eleséget pár nap alatt felfalják, hetente kétszer szoktam feltölteni az etetőket.ez a kedvencem:Ez a pinduri sárgafejű királyka a múlt héten, egy különösen hideg napon kuporodott a lábtörlőnkre, és annyira nem reagált a közelségünkre, hogy azt hittem beteg, vagy eltört a szárnya, szó nélkül engedte, hogy kézbevegyem és behozzam a házba (istenkém, milyen pihekönnyű és selymes volt a tapintása ennek a pöttöm kis jószágnak, sohase felejtem el!), aztán mikor a melegben kiengedtek egy kicsit a tagjai, evett-ivott, körberepülte a szobát, majd távozott. Azóta szoktam néha látni őt a vacsoravendégek között, úgy tűnik cimboraságba keveredett egy ökörszemmel.

saumuri paloták 3.

2010-12-24T14:18:00.002+01:00

Ez meg milyen szép ház lehetett fénykorában!
Kár, hogy ilyen elhanyagolt állapotban akadtam rá.

hamubansült...

2010-12-23T22:08:00.002+01:00

Ínyenchez méltó kulináris élményben volt ma részünk. Kandalló parazsában sült fóliás burgonyát ettünk vacsorára
1. kacsazsírral, lilahagymával
2. reszelt mozzarellával, tejfellel
3. krémsajttal, snidlinggel
mézes-citromos teát hörpölgettünk hozzá köretül, a desszert pedig kandallóban füstölt banán. Ez utóbbi nem volt olyan funny. Én egy és háromnegyed krumpli után dőltem ki, dr.haspók meg ötöt is befalt.

Azon töprengek, hogy a hamuban sült pogácsát vajon hogy lehetne kandallóra alkalmazni.

Hogy finom még a hajában sült krumpli?

how to...

2010-12-09T17:10:00.003+01:00

Szerintem tényleg nagyon hasznosak ezek a How to... videók a youtube-on, de tényleg nagyon. Én például régebben onnan tanultam meg sálat kötni, meg hulahoppkarikázni is a csuklómmal, ma pedig a leghasznosabbat szúrtam ki a listán közvetlenül a How to wax your bikini area után és a How to moonwalk like Michael Jackson előtt, megtekintettem, aztán teljesen egyedül lecseréltem az autóm ablaktörlőlapátjait. Műszakilag geek lettem.

hogy lehet

2010-11-08T21:35:00.005+01:00

egy 9 négyzetméteres szobában elveszíteni egy madzagot?! Elveszítettem a fényképezőaksi töltőjének a zsinórját. Kész, elveszett. Nem 'tom beledugni a falba, soha többé nem 'tok fényképezni.

UPDATE 1:
Már napok óta rágom magam az elveszett zsinór miatt, de ahogy posztot írtam róla, egy mozdulattal megtaláltam abban a dobozban, amit már vagy százezermilliószor feltúrtam az elveszett zsinór miatt. A blogomnak valamiféle kozmikus problémamegoldó aurája lehet.

hmm...

UPDATE 2:
Most az aksit nem találom.

UPDATE 3:
Megvan.

csak azt szeretném tudni...

2010-11-03T16:45:00.003+01:00

...hogy vajon miért tettem be a sót a hűtőbe. És mikor?
Félórai kitartó kutatás után komolyan kezdtem számolni a lehetőséggel, hogy távollétemben sótolvajok jártak a házban, aztán megtaláltam a hűtőben.
Kicsit szét vagyok esve mostanában. Túlterhelésből kifolyólag.

cipellőt szeretnék, tündértopánt!

2010-11-03T16:39:00.002+01:00

(forrás)

de egy királynő kékzölden is királynő...

2010-10-16T23:00:00.004+02:00

Egy alámgyűrődött paplanhurkának köszönhetően feltehetőleg az egész éjszakát valami lehetetlen pózba görbedve tölthettem, aminek az lett a következménye, hogy rémesen elaludtam a hátamat, a vállamat, a nyakamat és a fülemet is. Most kizárólag akkor nem érzek fájdalmat, ha egyenes derékkal, felszegett állal ülök, vagy mozdulatlan felsőtesttel hömpölygök előre, mint a higany. A "minden rosszban van valami jó, csak meg kell keresni" elvéből kiindulva azonban arra a következtetésre jutottam, hogy ebben például az a jó, hogy valószínűleg még sohasem volt ilyen királynői a tartásom. Ha a régiek tudták volna, milyen jó szolgálatot tehet egy paplanhurka a szép tartás érdekében, biztos nem gyötörték volna annyit azokat a szegény lányokat vastag kötetekkel a fejük búbján.

A teljes összképhez azt azért még hozzá kell tenni, hogy amióta reggelente fitnesz-hulahoppkarikázom* a kertben, a hasam és csípőm már a kék, a lila és a sárga összes árnyalatait magára öltötte, sőt mikor tegnap karikázás közben elnyaltam az esőtől síkos füvön, rögtön a térdemre és a tenyeremre is beszereztem pár sebesülést. Mindent egybevetve tehát azt mondanám, hogy jelenleg úgy festek, mint egy királynő, akit félig agyonvertek.
__________
*attól fitnesz, hogy olyan kemény kitüremkedések vannak a karika belső oldalán. Masszírdudoroknak hazudják őket, de valójában kínbillentyűk.

temérdek

2010-10-16T21:09:00.001+02:00

Sok szinonímája számos, számos szinonímája számtalan.
Az is sok, ha számos, az is sok, ha számtalan.

tekenős

2010-10-16T20:31:00.003+02:00

A doki is gyanús nekem, már órák óta fixírozza sandán a hüllőházi dudorokat és huplikat, az előbb pedig majdnem rajtakaptam, amint a teknősleves receptjét guglizza eszelős tekintettel...

12 liter benzin, és szeméthegyek

2010-10-16T20:16:00.003+02:00

Általában nem szokott különösebben felizgatni a rendes évi francia sztrájkőrület, minket itt Saumur-országban nem érint a dolog, de most behatoltak a személyes életterembe, és ez aláássa a kedélyemet. Sztrájkolnak a finomítók, ebből kifolyólag nincs üzemanyag, ebből kifolyólag nem hordják el a szemetet, és alig jár a posta, a dokinak esőben és fagyban kell felbicikliznie a hegyre munkábamenet, aztán meg lebicikliznie róla, pedig csak most gyógyult fel "hörgőhurutból", és a szállítmányozók még csak most szállnak majd be a buliba önkényes útlezárásokkal, amit akkor sem tudnak majd feloldani, ha akarnák, mert addigra végleg elfogy az utolsó csepp üzemanyag is, mi pedig bizonyosan éhen halunk.

Tipikus

2010-10-04T23:41:00.003+02:00

Szereplők:
ÁFB - ÁtlagFrancia Beteg
HDT - HarapófogóDani a Tántoríthatatlan

Szín:
ÁtlagFrancia Szemorvosi Rendelő

Tárgy:
~~Nyomozati munka/Vallatás~~ Kórelőzmény felvétel - részlet

HDT: - ...Értem, nos, van valamilyen kezelt betegsége?
ÁFB: - Nem, nincs semmilyen betegségem.
HDT: - Cukorbetegség, keringési problémák, magasvérnyomás...?
ÁFB: (kissé ijedten) - Nincs magasvérnyomásom!
HDT: (szagot fogva) - Szed valamilyen gyógyszert?
ÁFB: - I...igen..., azt a hosszúkás fehér pirulát magasvérnyomásra.
HDT: - Hát akkor mégis van magasvérnyomása!
ÁFB: - De mondom, hogy nincsen! Már öt éve szedem rá azt a hosszúkás fehér pirulát, nem'tom mi a neve, de c-vel kezdődik. Nincs magasvérnyomásom!
HDT: (türelmes mosoly mögé rejtett fogcsikorgatás) ...

ÁFB: (slusszpoén) - És a cukrom is jó, mióta beállították...

Inge Löök

2010-10-01T22:28:00.003+02:00

Úgy szeretem ezt a két öreglányt.
Zsóka meg én száz év múlva...

zöldségház....

2010-09-16T17:21:00.005+02:00

Az őszben például az a jó, hogy egy csomó kertifelszerelést jóformán fillérekért vesztegetnek a GammVert-ben, ez a legújabb szerzeményem: üvegházikó a balkonra. Balkonom ugyan nincs (csak verandám meg kertem...), úgyhogy becipeltem a konyhába, és kineveztem zöldségkamarának, és ebben tartom majd a cserepes fűszernövényeket, a feldolgozásra váró zöldségeket (szombaton lesz piac, azért tátong most ilyen üresen), meg a tojást. Sőt még a csíráztatásra váró magoncbölcsit is elhelyeztem benne, és ha bezipzárazom az ajtaját, akkor tényleg lehet majd üvegháznak használni, fogom is, úgyis rendesen rá vagyok kattanva erre az üvegházazásra.

a pohár, ami félig üres...

2010-09-13T23:51:00.008+02:00

Most egy kicsit nosztalgikus hangulatba ringattam magam, úgyhogy gyorsan (folytonbővülő)listát írtam azokról a czikkekről, ami itt nincs, otthon viszont van, én meg fájdalmasan nélkülözöm. Ez amolyan emlékeztető, hogy miből ne felejtsek majd el alaposan feltankolni ha legközelebb hazalátogatunk, mert még sohase írtam ezt össze, és a fele mindig kiesik a fejemből mire aktuálissá válik.

Nem fontossági a sorrend, hanem érkezési:

- túró!
- fehér cérnazokni
- fehérrépa
- fehérpaprika (TV)
- túrórudi (piros pöttyös)
- Sportszelet (a régi alakú)
- karalábé!
- befőttesgumi
- Dr. Oetker eredeti pudingpor (mondjuk a puncsosból most óriási készletem van raktáron ;-)
- Detki mini sajtos omlós keksz (állítólag már más a csomagolása)
- darált mák
- bryndza
- sonkaktök
- kapros tökfőzelék
- óriáskifli

több most nem jut hirtelen az eszembe...
Van még valami amiért állandóan rinyálni szoktam?
_____
u.i.:
mdmselle: Daníííí! neked mi hiányzik otthonról?
doki: A Dunakanyar.

Szóval ha valaki lenne olyan kedves és utánunk küldené a Dunakanyart...

gombamúzeumról...

2010-09-05T18:53:00.008+02:00

Errefelé nagyon sokat gombásznak népek, ez itt mondhatni hagyomány, hiszen ha példának okáért csak a sima csiperkét (sampinyon, Champignon de Paris) nézzük is, akkor az a hihetetlen tényvalóság, hogy egész Franciaország csiperkefogyasztásának (és az nem kevés) 85%-át Saumurben és a környékbéli barlangokban termesztik, és ha már ennyi a csiperke, akkor miért ne lehetne mással is próbálkozni kelettől nyugatig, így aztán felénk jóformán a világ minden ismertebb ehető gombafaját könnyedén be lehet szerezni, ha az ember enne egy jó gombapörköltöt. Az egész világon Saumurben van a legtöbb egy főre jutó barlangétterem is (troglodytes), ahol nem is szolgálnak fel mást, mint gombaféléket ilyen-olyan módokon elkészítve, amit aztán kemenczében sült fouée-ba tölve, sós vajjal, babbal, és saumuri vörösborral fogyaszthat a nagyérdemű. Ja, meg csigát. Mert ahol megterem a gomba, ott lehet a legízletesebb csigákat tenyészteni, de én erről nem tudok semmit, elvből nem eszem csigát. Mert undorító. Pláne, amióta tudom hogy készítik. De a gomba jó, a gomba finom, és a gomba szép is.

a "múzeum":

különösen mutatós gombaportrék:

mondat egy Hősbátorról...

2010-09-05T17:36:00.003+02:00

Az úgy volt, hogy ma ebéd után elmentünk a gombamúzeumba, ami tulajdonképp egy hatalmas barlang (remek hely, majd mindjárt teszek fel képeket), és az egyik fordulóban eltévedt madárkára bukkantunk, aki már teljesen ki volt merülve a sok bóklászástól, nem tudom mikor tévedhetett be, de már repülni sem bírt, csak szaladt-szaladt ahogy a lába bírta, és AKKOR hirtelen beleesett az egyik kis barlangi tóba, aminek olyan magas volt a pereme, hogy nem tudott kimászni, csak csapkodott a szárnyával meg fulladozott, és én ettől teljesen pánikba estem, de a doki cseppet sem, nem bizony, ő nem kezdett el sikoltozva hadonászni, meg kétségbeesetten forogni a tengelye körül, mint egyesek (én), nem bizony, ő higgadttan és megfontoltan felmérte a helyzetet, majd cselekedett: egyetlen ugrással átvetette magát a védőkorláton, belenyúlt a vízbe, és kihalászta a madárkát, igazából megmentette az életét, olyan fantasztikusan viselkedett, mint egy tűzoltó, én meg csak lelkendezve pattogtam le-föl, mint a nikkelbolha, és gyorsan kimasíroztunk vele a napfényre, a zöld gyepre. Hát ilyen férjem van nekem!

lepényleső...

2010-09-04T23:38:00.003+02:00

A minap szóbakerült a szalonka, mint vadászati tényező, és erről nekem eszembe jutott, hogy kora ifjúságomban meg voltam győződve, hogy a szalonkavadászaton kistermetű dundi malacokat lőnek, amiket aztán tábortűz mellett, zsírjára sütve, kenyérrel és pirospaprikával fogyasztanak. Másképp egyszerűen nem volt értelme a szalonka szónak, csakis a szalonna becézéseként. Aztán amikor az apukám véletlenül rájött micsoda tévképzeteket dédelgetek titkon, egyszer és mindenkorra felhomályosított néhány alapvető dolgot illetően, így hamarosan szembesülnöm kellett az élet keserű valóságával, miszerint a bölömbika is madár, és nem egy különösen bömbölő bikafajta, hogy a Hedvig nem fiúnév, hogy a tankhajó nem tankokat szállít, hogy a vasalt ajtó nem feltétlenül tükörsima, hogy a teljhatalomnak semmi köze a tejhez, hogy a Trójai Faló nem egy kivételesen falánk óriás, és nincs is Télapó. De a tündérekről szerencsére nem mondott semmit.

autentikusan nemzetközi...

2010-09-04T22:36:00.005+02:00

Nemrég nyílt egy új étterem a közelben, ami úgy reklámozza konyháját, mint ami kimondottan hagyományos Észak-Amerikai indián ételekkel hódít. Az összes plakettjük és postaládafecnijük hemzseg a tollas-fejdíszes indiánfőnökök portréitól, Csingacsguk és Osonó Ocsmányság minden oldalon, így amikor a mai céltalanul császkálós kirándulásunkon (az olyan, amikor engedünk a mellékutak csábításának) épp előtte haladtunk el, megálltunk, hogy együnk valami autentikus indiánost, mert ilyenkor mindenre kaphatók vagyunk. Azt hittük olyanokat adnak ott enni, mint kukoricalepény, meg babos bölénymáj, meg sütőtökös pite, de neeeem... Az első két tétel amit megláttam az étlapon az antilopburger volt, és a rostonsült kenguru jázminrizzsel, aloe-verás szószban, és ez komoly! Gyorsan elhúztuk a csíkot, itthon pedig dugig tömtük magunkat tábortűz parazsában sült krumplival, meg fokhagymás-padlizsánkrémes pirítóssal, holnap meg megyünk a gombamúzeumba.

u.i.: Elkezdtem újraolvasni a Nagy Indiánkönyvet.
u.u.i.: Elkezdtem újrafordítani a Nagy Indiánkönyvet. Mert utálom az "ifjúság számára átdolgozott" kiadásokat. Kiadók itt tülekedhetnek a kegyeimért.

jó cégérnek kell a bolt... 2

2010-08-25T14:22:00.002+02:00

Most mán tényleg boltoskisasszony lettem, de ne tessék kikacagni, kérem!

itt a vége, el is futok véle...

2010-08-20T08:53:00.005+02:00

Ma éjjel néhány órai búcsúkínlódást követően végre ~~nap~~holdvilágot látott a kavics, ki keresztségben Kövecseknek neveztetett.
Fekete, mint a sátán, és hegyes, akár az Alpok égbe nyúló sziklái.

Két hete ez az első nap, hogy sehol nem fájok - de tényleg semennyire se -, már egész elfelejtettem, hogy milyen jó is ez.

celeb-e vagyok...

2010-08-09T17:54:00.005+02:00

...ha már a rádió is bemondja, hogy vesekövem van?

hihihi...

u.i.: most a röhögés szerintem centikkel lejjebb rázta a követ, köszi Nati, Cippó!

az ötödik nap...

2010-08-09T09:03:00.006+02:00

Egyelőre még mindig semmi, csak egy elakadt kövem van a csípő magasságában, (jobban mondva két 5 mm-es ikerpár), de most így két görcsroham között egészen embernek érzem magam. Tegnap megint órákig kórházban voltunk, miután a gyomrom feladta a küzdelmet, és már semmilyen gyógybogyót sem volt hajlandó befogadni (meg semmi mást se a vízen kívül). Annyira fájt már, hogy - ugyan nem akartam mert nem vagyok egy hangosan hisztiző fajta nő, tényleg - de egyszerűen nem tudtam abbahagyni a vinnyogást, nem bírtam befogni a számat, csak bugyogott kifelé. Na ekkor a doki a hajánál fogva rángatott elő egy nővért (lehet hogy nem a hajánál, de én így képzelem), és hatalmi szóval beadatott egy morfium injekciót. Egy kicsit paráztam, hogy nem leszek-e ettől morfinista, de mostmár biztosan tudom hogy nem leszek, mert nem vagyok valami nagy véleménnyel a "repülésről": teljesen elkábultam ugyan, de a fájdalmam semmit nem enyhült, csak mondjuk már nem érdekelt annyira. Aztán húztak-vontak vizsgáltak, nem emlékszem, és akkor kaptam valami tök mezei gyulladáscsökkentő szurit, és attől menten jobban lettem, mondtam is a dokinak, hogy ebből tárazzon be, ő meg lopott egy csomó fecskendőt meg tűt a rendelőjéből, meg gézt meg fertőtlenítőt, azóta ő szúrkál itthon, és szerintem élvezi...

Most elég jól vagyok, nem görcsöl, aludni is tudtam valamicskét, úgyhogy kitergetek a mozgás jegyében, és élvezem kicsit a fájdalomtalanságot, akármeddig is tart.

És van még valami, hogy ne csak folyton panaszkodjak: emlékszel mit kívántam a legutóbbi parajelenséges posztomban a madár és a sün után? Igen, a szitakötőt. "Szitakötőt szeretnék látni, és lefényképezni, úgyhogy maradjon is nyugton pár percig."
Nos, szombaton épp róttam a kőmozgató köröket a kertben, mint a bolygó hollandi, - mert mindenki mondja ugráljak meg mozogjak, de ugráljon aki mondja, én csak járkálni bírok - és egyszercsak a vadrózsafán szemmagasságban megláttam egy gyönyörű szitakötőt, és arra gondoltam, hogy ez mostmár tényleg hihetetlen, és hogy ezt majd feltétlenül beposztolom ha összeszedem magam, milyen kár, hogy nem tudom lefotózni. És akkor mentem még egy kört és még mindig ott volt, aztán mentem még egyet és még mindig ott volt, és ekkor már szóltam a dokinak, hogy hoci azt a fényképezőt, mert ez nem megy el, itt pózol nekem a világ végéig ha kell. Végülis a doki fotózta le, mert én nem bírtam el a gépet, lőtt róla párezer képet, beszélgetett vele egy kicsit, érdeklődött a családjáról meg ilyesféle udvarias dolgokról, aztán mindkettő továbbállt.

Itt a kép. Hát nem olyan mintha ennek a szitakötőnek arckifejezése lenne?
(kattincs a képre)

u.i.: ha a vesegörcs/kő tényleg olyan fájdalmas, mint a szülés, akkor nem biztos, hogy akarok gyereket.

vesepecsenye

2010-08-05T17:21:00.003+02:00

Mikor reggel felébredtem, még semmi bajom nem volt, egy órával később meg már a mentőben kábultam, vittek a sürgősségire. Az volt a mázlim, hogy még idejében sikerült feltárcsáznom a dokit, és belehüppögni a kagylóba, hogy fáááááj, aztán elbitangolt az eszmélet.
A kórházban kaptam veseröntgent, vesecétét meg veseultrahangot, és ezek egyetértettek abban, hogy be vagyok gyulladva, meg görcsölve is vesetájon, úgyhogy most állhatok neki gyógyulni, meg követ szülni.

Azért az vicces volt, mikor azon kaptam magam, hogy kórházi karkötőben és hátulgombolós kórházi rékliben totyogok a klotyóra, magam mellett görgetve az infúziós állványt. Tisztára olyan volt, mint az ER.

"icipici pók fut a házon felfelé..."

2010-08-04T17:46:00.005+02:00

Példátlan intenzitánssal élem meg egy tízéves kisfiú gyermekéveit mostanság, mert ha mondjuk akár csak három éve is azt mondja nekem valaki, hogy én egyszer képes leszek lepiszkálni egy pókot(!) a fáról, sőt még legyet is gyilkolok a kedvéért - sk! - hogy legyen mit ennie, akkor bizonnyal zavarodottnak hittem volna az illetőt, most meg simán megtettem a fönti fertelmeket.

Igen, magam is csodálkozom rajta, de ezt a kis keresztespókot már napok óta figyelem hálásan, mert épp a sövénybe ágyazott postaláda előtt szőtte fel a hálóját, imígyen riasztva el jelenlétével a reklámújságbedobálók hadait (meg a postásnőcit is sajna). Repesve vártam, hogy megérkezzen végre a szupermakró előtétlencse a fényképezőhöz, hogy közelebbről is megvizsgáljam vele őpókságát, mikor is egy rettenthetetlen fiúpostás egyetlen legyintéssel félresöpörte a hálót a láda elől (a pókkal együtt), majd elhelyezte benne a várva várt makrolencsét. Pfff...
Ijedtemben gyorsan végigvizsgáltam a környező ágakat, hátha még nincs minden veszve, és az egyiken meg is találtam Icát (pókIcát) látványosan magába roskadva, és akkor engem elöntött a részvét, úgyhogy az ággal együtt egy tepsire piszkáltam, egy halálos csapással kupánvágtam egy arra járó legyet, felkínáltam friss eleségül Icának, összeszereltem a gépet, és felvettem a figyelőállást.

Nem igazán tudom még jól kezelni a szuperfotómasinát, úgyhogy csak ennyi tellett tőlem, de annyira érdekes volt ezt a jelenetet végignézni, hogy - noha először nem akartam - mégis teszek fel képet róla.

Ica egy ideig csak bánatosan kuporgott az ágon összegömbolyödve, és nem vett tudomást a külvilágról, aztán egyszer kinyúlt a pókgömböcből két kicsi láb, és ezzel már le is volt stoppolva a légy:Egy pillanattal később pedig már gúzsba kötve hevert ugyanott, és kezdetét vette az önfeledt lakomázás:

frissensült

2010-08-02T16:14:00.001+02:00

kenyér, annak van a legjobb illata...

where is the love?

2010-08-02T09:04:00.006+02:00

Egyszer megfigyeltem egy baromfiudvarban, hogy a kakas jár peckesen, csipeget, eszeget, feszíti pompás mellkasát, és minden tekintetben úgy viselkedik, mintha ő lenne az élet császára. Aztán egyszercsak megáll egy-két különösen ízletes kukac vagy bogár fölött, és ahelyett hogy rögtön behabzsolná a finom falatot, ő valami furcsán magas kurjantással színe elé hívja összes asszonykáit és sarjait - azok szaladnak is tyúkhalálában az udvar minden szögletből -, és komolyan mondom, meghatott büszkeséggel figyeli, amint a családja mohón kebelezi be az ajándékot.
Miért teszi ezt?

És azt is megfigyeltem, hogy ha reggel nem tudok lelket verni magamba mielőtt a doki munkába megy, akkor az én kis kakasom az asztalon hagy nekem egy bögre kávét gondosan letakarva, hogy ne repüljenek bele a bogarak, és ha tegnapról még maradt két rongyoskifli - egy szép és formás, meg egy megnyomorodott kis lafanc - akkor ő a csúnyát eszi meg, és nekem hagyja ott a szebbiket, ott a kávé mellett az asztalon.
Miért teszi ezt?

Azért, mert ez a szeretet?

jó cégérnek kell a bolt....

2010-08-01T23:18:00.003+02:00

A mai napra pedig Leoni tette fel a koronát, aki nemcsak hogy csodaszép cégért (épp olyan madarasat, mint a címmatricám) tervezett e hónapban nyíló onlájn butikom számára, de még könnybelábadós posztot is írt róla a blogjában. Ezerszer is köszönöm!

u.i.: További részletek a Kacatérián lesznek olvashatók, ha végre elkészülök a mintakollekcióval.

a csoda neve: Canon EOS 1000D

2010-08-01T22:49:00.008+02:00

Aztán az is történt még a hétvégén, hogy végre alkalmam nyílt kézbe venni és kipróbálni egy olyan szuper fotómasinát, amiért mostanában folyton nyüsszögök, és azt kell hogy mondjam, el vagyok alélva az eredménytől. Itt vannak a tesztképek, döbbenetes mennyivel szebbek az én kis Nikon kompaktom erőlködményeihez képest, pedig jóformán csak az automata beállításokat használtam rajta, egy tök szimpla 18-55mm-es kitobival, ami még csak nem is IS, csak II. Ha minden igaz, a héten még érkezik hozzá egy Raynox DCR-250 Super Makro előtétlencse, és akkor felveszem a szemkontaktust a kert összes bogaraival és rovaraival.

A két minapi hortenzia újrafotózva. Szavakkal kifejezhetetlen a különbség.

(kattinccs)A portré neve: Hupli

"Keresztes barátom"Ezen nincs semmi különös, csak valamiért nagyon tetszik ahogy kukkol.

sünaladár sünpiroska sünadorján sündorottya

2010-08-01T22:16:00.007+02:00

Valamelyik nap azt mondta az Inpu, hogy ilyenek is csak velem történnek, meg hogy ez nem lehet természetes, és mostmár kezdek is hinni neki!
Történt ugyanis, hogy böngésztömben találtam egy weboldalt, ahová egy család fölpakolt mindenféle képet az állatokról, amikkel a kertjükben és a házban találkoztak, és akkor arra gondoltam, hogy ez milyen jó, és ilyet én is akarok, de amit a legjobban akarok az az, hogy hozzánk is berepüljön egy kismadár, mert ők olyan jó berepültkismadaras képeket készítettek, amiken szépen látszik a csőrik minden szál tolla, azokkal a gyönyörű színes smukkokkal és pettyekkel együtt amiket rájuk aggatott a természet. Erre mi történt? Két napra rá egy széncinke elegánsan bevitorlázott az ebédlőbe, egyenesen neki a fejemnek, úgyhogy ami a testközelséget illeti, nem lehetett okom a panaszra.

Én ekkor vérszemet kaptam, és amikor tegnap az egérfogós posztot írtam, és elértem addig, hogy "Tán sünök?" forrón, nagyon forrón kívántam, hogy tényleg sünök legyenek, vagy legalábbis találkozzam végre egy sünnel a kertben, mert nagy megnyugvásomra szolgálna, ha egy süncsaládot tudhatnék a telekbérlők között. Erre mi történt? Ma a kertben vacsora közben, mintha ott se lennénk, halálos nyugalomban döcögött el az asztalunk mellett egy süngyerek! Mire visszacsavaroztam leesett államat és bevágtattam a fényképezőért, már csak a sövény aljában sikerült elcsípnem, de a kedvemért hajlandó volt pár kép erejéig pózolni, aztán megunta a macerát, és elhúzta a csíkot.

Hát íme:

Külön is szeretném felhívni a figyelmet a kép egy fontos részletére,
amit itt ki is emeltem alant:
Kettő tehát kipipálva, milyen kívánság következzen? Nem is tudok dönteni hirtelenjében, annyi mindent szeretnék!

Mégis sikerült határozni: következzen akkor a szitakötős-kívánság, ha lehet. Szitakötőt szeretnék látni, és lefényképezni, úgyhogy maradjon is nyugton pár percig.

"Nincs szebb a földön, mint sajtban a lyuk...

2010-07-31T09:15:00.001+02:00

...egér szájában a nyál összefut,
a szélét kikezdjük, így lesz nagyobb,
bajszunkon sajtmorzsa sajtmorzsa sajtmorzsa csillog-ragyog!"

Tegnap Molyos útmutatás alapján készítettem egy ún. élvefogó egérfogót, amivel csak egeret nem lehet fogni, viszont hangyát rengeteget. Egy fémszűrőt kipeckeltem egy nagyobbacska kupakkal, amit alaposan kibéleltem krémsajttal és földimogyóróval, aztán készítettem egy Egérálom fantázianéven futó sajtszendvicset: cheddar sajtalapra ingerlően illatos, diószilánkos masszává jegecesedett sajtfondüt kentem, és finoman meghintettem daráltdióval, azután a csapda belsejébe tettem, magát a csapdát pediglen az egerek éjszakai vonulásának fő csapásirányában helyeztem el. Na most, én úgy érzem, hogy ha egér lennék, akkor egy ilyen lukulluszi lakomának bizton nem tudnék ellenállni (nem is tudtam, magam is elfogyasztottam néhány katonát az Egérálomból, friss bagettel), de az a keserű tapasztalat, hogy 12 óra alatt egyetlen egér sem esett csábulatba a konyhaművészetemtől.
Most vagy az van, hogy az egerek nem is szeretik a sajtot/diót/mogyorót (csak akkor vajon mit szeretnek?), vagy nem is egerek randalíroznak éjszaka a verandán, hanem valami más. Tán sünök?

Arra is gondoltam már, hogy netán nem is valamik, hanem valakik. Szilfidek? Najádok? Nimfák? Más valakik nem élnek a kertünkben... (kivéve a kertésztündéreket, de ők a tyúkokkal fekszenek.)

kertem legékesb virága, Lady Hortensia...

2010-07-30T19:07:00.007+02:00

málnaszörpszín gáladresszben

százévesszín pongyolában

A boltba pediglen úgy jutok el...

2010-07-28T20:18:00.005+02:00

...hogy elmegyek e mellett a ház mellett
(tisztára Törpilla-ház, nem?)...
(kattincs a képre)
...aztán végigporoszkálok ezen az úton
(tisztára olyan, mint a Szerelmesek-ösvénye, nem?)...

...az út végén pletyizek egy kicsit a cimborákkal
(tisztára úgy festenek, mint a lovak, nem?)...

...végül elhaladok egy tornyos udvarház mellett, amit most nem fotóztam le, mert kerti ünnepség van, és nem tudtam észrevétlenül a kapuhoz lopódzni, de majd legközelebb.
És akkor már ott is vagyok a boltban, bevásárolok minden finomat és jót, és ugyanezen az úton táncolok vissza. Ilyen körülmények között csupa öröm és boldogság a Főelemózsiási posztom.

(Tudom, hogy fotóztam már szebben is, de így este hétkor a fényképezés már nem olyan nagy kaland. Majd egyik délelőtt újrafotózom az útvonalat.)

előjáték...

2010-07-28T16:52:00.007+02:00

Egy napra rá, hogy megtaláltuk az Álomházat, és ő is úgy döntött, hogy örökbevesz minket, fogtam három(!) pici magyarpaprika-magot, és elhantoltam három kicsi kókuszrostcserépben. Heteken át kényeztettem őket, itattam esővízzel, etettem napsütéssel, melengettem üvegdunyha alatt, daloltam nekik andalító sanzont (ezt szerencsére megbocsátották), olvastam estimesét, és úgy drukkoltam magunknak, hogy az csak na. Aztán kitavaszodott, a paprikákok pedig még mindig éltek, sőt felkamaszodtak, kaptak ládát, napos teraszt, madárcsicsert, és most itt tartunk, és én olyan de olyan boldog vagyok! Egy gyakorló kertésznek ez nyilván nudli, de nekem kész csoda, mert ez az első, és most úgy érzem, mintha besegítettem volna egy kicsit a Természetnek, ő pedig megbocsátotta volna nekem, hogy huszonévig hanyagoltam, felé se néztem, meg se csodáltam káprázatos szépségét. Fel kellett nőnöm hozzá, de mostmár évek óta fülig szerelmes vagyok, és nem leszek hűtlen szerető.

Nemsokára lecsót eszünk, juj!

füligláb...

2010-07-28T10:47:00.004+02:00

Ez vajh' miféle szerzet lehet?
Fülig Jimmynek neveztem el.Itt látszik, hogy mekkora vadállat.

Hát nem gyönyörű? A topmodellek mit meg nem adnának ilyen hosszú combokért!

(Jaaj Télapó, nagyon kéne az a szuperfényképező!)

Az élet nem fenékig barackompót!

2010-07-25T16:45:00.000+02:00

Végre találtam a kertben egy édes kiscsigát meg egy káprázatos fekete-sárga hernyót a csigusz közvetlen közelében, s míg beszaladtam a fényképezőért, arra csörtetett egy ~~doki~~ vaddisznó, és a negyvenhármas lábával agyontiporta az új barátaimat.

Az élet nem fenékig sztracsatella!

pattoga... pattoga...

2010-07-22T22:38:00.003+02:00

labda.

LegremekBlanstól röpült a hálómba, de most komolyan, az utóbbi időkben én itt csöndben Blans-fanklubba tömörültem: ugyanazt a mézespuszit esszük, és jobban ír mint a Fable, de sokkal, csak olvass vissza. Van nekem egy ilyen jegyzetfüzetem, amibe ~~plágium~~ anyaggyűjtő jelleggel dolgokat firkálok ki netszörföztömben, blogokból, innen-onnan, és az övéből már oldalakat írtam ki, amiket természtesen nem fogok plagizálni, épp csak szinesítem velük a szókincsemet.

Na szóval labdát kaptam, 10+1-es könyvajánló, volt már itt ilyen, de most revideálom a listát, mert azóta elolvastam pár(száz) könyvet, és tanátam kincseket!

Lucy Maud Montgomery: A kék kastély - mert LMM, és bűbáj
Gárdonyi Géza: Mai csodák - mert még a szúnyogoknak is megbocsátasz, ha elolvasod
Karácsony Benő: Napos oldal - ez kedvencem nekem örökkön-örökké
Ambrus Zoltán: Midas király - lsd. Napos oldal
Lénárd Sándor: Völgy a világ végén - illik a kertem hangulatához
Ráth-Végh István: Magyar kuriózumok - csupa érdekesség a régmúltból
Vavyan Fable: Sárkánykönny - sírvaröhögős
Eleanor H. Porter: Miss Billy - mer' én fordítottam
Alessandro Baricco: Novecento
Karin Michaelis: Bibi - lánykorom egyik legkedvencebbike

+ L.A.: Bonzsúr, Evriván! - de ezt majd inkább csak akkor olvassátok, ha meg lészen írva.

írjál ki tíz plusz egy könyvet, amiket te már olvastál,
de ajánlanád a többieknek. nevezz meg öt bloggert,
akinek kíváncsi vagy a véleményére, linkeld be őket,
és hagyj nekik üzenetet a blogjukban. jó olvasást.

Most akkoron jöjjön az öt blogger, akiknek kíváncsi vagyok könyvajánlásaira: sssajt, Helen, Suhodminyák, Cinnamon, és Euthymia.

u.i.: és +1 főként még Csillagosnak is passzolom, mertcsakúgy.

meghalt a hal, éljen a hal!

2010-07-18T19:05:00.006+02:00

Lett egy új halam, a Rizibli*. Eddig Áfonyát gyászoltam, aki volt, s meghalt; akit erdei patak medrébe temettem; ki fölött egy percig némán szepegtem, béke poraira.
Mostan meg itt a Rizibli, piroslik és fickánd, továbbléptem.

*nem, nem elírás. A ribizli a gyümölcs, a rizibli meg az, ahogy a doki hívja a gyümölcsöt, következetesen beszédhibádzva.

priznicelem a hasizomlázt...

2010-07-18T18:42:00.002+02:00

A Maris az egy jófej és nagyonröhögős.

retro time

2010-07-09T23:04:00.003+02:00

Most hogy amúgy is évfordulunk meg minden, eljátszottunk a gondolattal, hogy milyenek lettünk volna szerelmespárként a '80-as években...

dauer és bundesliga-séró

...vagy akár a '70-es években. Megmondom őszintén, én ezen a képen is bevállalnám a dokit, olyan szekszi!

napszemüveg és World Peace

u.i.: Stílszerűen az esküvői képeinkből szedtem ki az "arcokat" a fentiekhez, azért vigyorgunk mindketten, mint a tejbetök.
u.i.2: Mi az a tejbetök?
u.i.3: Itt egy bónuszkép rólam, amikor még tüchtig kis titkárnő voltam a '60-as években:

rózsaszínű gyümölcsőrület

2010-07-09T14:24:00.004+02:00

Gasztro-rovatunk következik:
Ezen a nyáron a fent nevezett hideg ital a sláger nálunk desszertfronton, én gyakran az ebédet is kiváltom vele, mert egyfolytában kerülget a hőguta, és ha nincs itthon dinnye, akkor jegesgyümölcsön élek. Azért írom ide, mert a recept ~~(majdnem)~~teljesen a doki ötlete volt, én meg mosogatókisasszonyként funkcionálok.

Hát szóval ez az:

Hozzávalók:
maréknyi piros bogyó a fagyasztóból; 2 babapiskóta; 1 icce tej (+tejszín);
kalán méz; csipet őrölt fahéj
Az egészet behajítom/öntöm az aprítóba, és jeges gyümölcsőrületté szaggatom.

öt évvel később...

2010-07-08T21:16:00.003+02:00

Én: - Holnap júli-kilenc, évfordulunk, te is e'felejtetted?
Ő: - Ühüm.
Én: - Nekem is csak máma jutott a zeszembe.
Ő: - Ühüm. És mivel lepsz meg?
Én: - Azzal, ha nem kapok hőgutát...

és akkor majd a kertben sütöm a kenyeret...

2010-07-08T19:45:00.002+02:00

... meg a húúúst!.

Kedves Télapó!

2010-07-06T18:56:00.004+02:00

Kérlek időben kezdj el gyűjteni nekem egy olyan makrofotós, teleobjektíves fényképészcsodára, hogy madarakat meg bogarakat fényképezhessek a kertben, köszi!

A kis pernahajdert az előbb kaptam rajta, amint kétpofára zabálja a zöldjeimet, de olyan gyönyörű és bonyolult és tökéletes, hogy nem lehet rá haragudni.

(kattintsd nagyobbra)

Ha jó leszek és a pirosityakos hoz nekem egy olyan szupermasinát, akkor ennél százezerszer jobb fotókat készítek majd, jaj, csak nehogy rossz legyek...!

asszony, asszony, hát neked soha semmise jó?! - 2. rész

2010-06-29T22:09:00.000+02:00

Kibírhatatlan ez a hőség.

asszony, asszony, hát neked soha semmise jó?!

2010-06-21T12:20:00.005+02:00

Jó, jó dolog ez a kandallónál pörkölődés, meg minden, de azért nem bánnám ha mostmár beugrana a Nyár pár hétre a kertbe. Elfogyott az összes tüzifánk, aztán meg sürgős fűszernövény-ültethetnékem is támadt, és hortenziát is találtam meg málnát, de amilyen iramban kúszik itt egyre alacsonyabbra a hőmérő higanyszála, komolyan kezdek aggódni, hogy még egy hét és minden kifagy a hátsó traktusban.
Az nagyon nem lenne jó.

adnak a kultúrának...

2010-06-18T22:44:00.007+02:00

Mégpedig hangot, kérlek, hangot adnak a kultúrának ott az Intro Rádióban.
A Cippó épp most hívta fel rá a figyelmem, és szeretem. Már az ötlet is bizsergető. Összművészeti webrádió, kreatív művészemberek összefogásából alakult friss kezdeményezés: zenészek, írók, képzőművészek, bloggerek szolgáltatják a műsort, afféle kulturpriznic az ócska tucatra-tucatvilág poros és egy(en)hangú sivatagaiban poroszkáló vándorok lázongó lelkének, egy korty víz kicserepesedett ajkaikra, egy falat kenyér... ugyan hova lehet ezt még ragozni?

Hallgassátok ti is, a műsorról bővebb információt a rádió weboldalán találtok:
http://introradio.fw.hu/index.html

A képre kattinva pedig rögtön indul az adás:

ropog a rőzse...

2010-06-15T21:47:00.002+02:00

Tegnap este óta didergősre hűlt az idő, úgyhogy fogtuk magunkat és begyújtottunk a kandallóba. Igazábólégatűzakandallóban júúúúúúj...!!!

szeretnék egy fakanalat...

2010-06-15T14:29:00.007+02:00

...de olyan fakanalat szeretnék, aminek kerek a feje, és lyukas a közepe. Nagyon kéne. Valaki küldjön nekem egy kerekfejű, lyukas fakanalat ajándékba...! léccíííí.

Az enyém szőrén-szálán eltűnt a költözésnél, márpedig semmivel sem lehet jobban kavargatni a fortyogó tejbegrízt, mint egy kerekfejű lyukas fakanállal. Most addig nem tudok tejbegrízt enni, míg nem kapok egy másik kerekfejű, lyukas fakanalat. Hát együtt tudtok élni ezzel a tudattal, ti magyar barátosnék, akik bárhol kaphattok kerekfejű lyukas fakanalat?!

a nagy büdiposzt...

2010-06-15T13:18:00.004+02:00

...avagy jegyzet a szemétről...
...avagy szelektálni jó, de jól szelektálni még jobb...

A témáról alkotott sommás véleményem az, hogy az átlagember erőlködése az égvilágon semmit nem nyom a latban, úgy érzem, hogy itt még a "sok kicsi sokra megy" című örökigazság sem állja meg a helyét, egészen addig míg véget nem vetnek annak, amit a nagy cégek művelnek, akik elkülönítenek összeget a költségvetésükben az ilyen jellegű büntetésekre, a továbbiakban pedig tojnak a fejünkre. Valahogy nem érzem az a jóleső megkönnyebbülést a lelkemben még akkor sem, ha minden szemetet a saját ládájába helyeztem, időm sincs kimondani, hogy ejnye, most aztán tettem valamit a Földgolyóbis egészségéért, ugyanis a következő percben kinyitom a postaládát, és megint ott találok benne több kilónyi reklámújságot, színes kavalkádban, jó vastag papírra nyomva, sokszor még be is zacskózva. Ilyenkor mértéktelenül fel tud bosszantani ha arra gondolok, hogy ebből a halom papírból hány szépirodalmi könyvet vagy tankönyvet lehetne kiadni, amik persze rém drágák, mert olyan magas a papír- meg a nyomdaköltség (mert nekem aztán nem mesélik be, hogy azért kerülnek manapság a könyvek több ezer forintba, mert ki kell fizetni a közreműködőket, egy frászt, a fordítókat ki se fizetik, korrektor nem is látja a szöveget, ami rendszerint tele van helyesírási hibával, a fülszövegről első pillantásra látni, hogy az írója nem olvasta a könyvet, talán csak kiguglizta, és az utóbbi években illusztráció már egyáltalán nincs is a könyvekben), ezt a gőzölgő kupac szart meg ingyen dobálják be minden egyes postaládába, elnézést a kifejezésért. Előbb számoljunk le ezzel a gazsággal, aztán majd jöhet az igazság.

DE a fentiektől eltekinve azért megteszek mindent ami tőlem telik, mert persze nekem is fontos ez az egész, még ha nem is látom sok értelmét. Azt viszont el kll ismerni, hogy remekül meg van itt szervezve minden, le a kalappal. Azért írok most erről, mert eddig társasházban laktunk, ahol volt egy kis terem a kukáknak, szelektíve persze, de nem nagyon érintett minket közelről a szeméttéma, míg kertesházba nem költöztünk. Ott kifizettük a közösköltséget, mire hetente kétszer jött egy fiatalember, aki gyönyörűen kitakarította a négy lépcsőházat, és üressé varázsolta az összes szemétládákat, nem nagyon törődtünk a dologgal. Most azonban hirtelen szembesültünk a nyers valósággal, és írni akarok róla, amíg még viszonylag újdonság a számomra, míg ujjongással tölt el, míg meg nem szokom, míg természetes napi rutinná nem válik.
Azzal kezdődött, hogy fogalmunk sem volt, hogy mikor viszik el az utcánkban a szemetet, és hova, ezért egy szép napon beugrottunk a polgármesteri hivatalba megérdeklődni, mire olyan mennyiségű információval láttak el ott minket azok a jóemberek, hogy egész nap volt min tűnödnünk. A dolog közvetlen következménye az lett, hogy még aznap vettünk két helyes kis zöldfedeles kukát a konyhába, és egy komposztgyűjtő ládát a kertbe (ez utóbbi mondjuk már régóta eldöntött tény volt, elvégre jövőre konyhakertet akarok kialakítani a hátsó kertben), másnap pedig ellátogattunk a városi szeméttelepre.
Így néz ki egy 30ezer fős város és környékének szeméttelepe. Odahaza a szeméttelep kilométerekre volt a várostól, és nyáron mindig úgy bűzlött, hogy még a városban is érezni lehetett, itt meg mint utóbb kiderült csak pár utcányira van tőlünk, milliószor elmentünk már mellette, és azt hittük, hogy netán valami nagy cég irodaközpontja áll itt, körülötte parkkal. Hát tévedtünk.

Kaptunk egy hasznos kis gyakorlati útmutatót a szelektálásról...
...amiből kiderül, hogy hetente kétszer jönnek a közös szemétért, egyszer pedig a "sárga zacskóért". A "sárga zacskó" legalább 50 literes, és ingyenesen kapható a polgármesteri hivatalban, abba kerül minden, ami recicable (recycable persze, de én így mondom, ahogy írom), vagyis újrahasznosítható, a közösbe meg majdnem minden más, ami nem recicable. Tehát a sárga zacskóba megy minden karton, műanyagpalack, konzervdoboz, flakon, papírújság stb. Az üvegeket egy ládába gyűjtjük, és időnként elcangázunk velük egy környékbéli hülyekukához (de sohase vasárnap hajnalban, vagy délutáni szundiidőben, mert mi nem vagyunk emberkínzók); az elemeket és kiégett villanykörtéket a nagyobb boltokban gyűjtik be, és adnak hozzá helyes kis vászonzacskókat, hogy abban hurcolászhassuk őket; a rongyok, rossz ruhák egy ruhagyűjtő ládába mennek szintén a nagyobb boltoknál (mellettük áll egy vöröskeresztes ruhaláda is a még jó állapotban lévő, csak éppen már nem használt ruhanemű számára); minden növényi hulladék, és tsai. (tojáshéj, teafilter stb.) a komposztgyűjtőbe megy; és ami ezen fölül marad, az megy a közöskukába, de a mi kicsi kétfős háztartásunkban ez annyira kevésre redukálódott azzal, hogy a többi kikerült belőle, hogy talán hetente egy-másfél 30 literes zacskó ha megtelik, de sokszor még annyi sem, úgyhogy igénybe se szoktam venni a heti két elszállítást.
Sajnos nem mindig egyértelmű, hogy mi az a csomagolás, ami újrahasznosítható, és mi az ami nem, de az utóbbi időben több terméken is láttam ilyen és ehhez hasonló kis Écolo Pass nevű címkét, amin kis piktorgrammok segítenek eligazodni a szeletálás kérdésében. Legutóbb az egyik kekszes dobozon láttam ilyet, maga a papírdoboz a sárgazacskóba volt dobandó, a benne lévő műanyagtálca viszont a közösbe.
Mivel a beköltözés előtt akadt itt némi felújítanivaló, hogy csak a festést említsem, úgy érdekelve voltunk a nagyobb mennyiségű szemét eltávolításában is, és főleg ezért mentünk ki a szeméttelepre, megérdeklődni, hogy mit lehet tenni. Na ott láttunk aztán csodát. A szeméttelepet ábrázoló képen az a hely, amit piros X-el jelöltem meg, na az az én kedvenc helyem. Az ottan egy olyan magas építésű parkoló, ahol különféle süllyesztett konténerek várják a nagyérdeműt, csinos kis táblákkal megjelölve, és az a hely aztán az égvilágon mindent elnyel, amire az embernek nincs szüksége. Szeletíven persze. Itt vannak a csinos kis táblák ikonjai, beszéljenek magukért:
Végül pedig álljon itt a kedvenc oldalam az ismertetőből, én ugyanis sohase tudtam, hogy konkrétan mire használják fel újra az újrafelhasználható hulladékokat, de most erről a titokról is lehullott a lepel. Lehet hogy a bejárati kulcsom azelőtt kukoricakonzerv volt?
Nos, ennyi jutott most az eszembe.

Meggyőződésem,

2010-06-12T11:04:00.005+02:00

hogy ez a ház több dimenzióban is létezik egyszerre. Mert ugye amikor kilépünk a kapun, és balra indulunk, akkor persze nemsokára 2010-ben találjuk magunkat, Saumurben a Loire völgyében, autókkal meg minden modern felszereléssel, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy amikor a saját kis birtokunkon tartózkodunk, akkor a ház valahogy visszaperdül az időben. Egyik nap például egész délelőtt kint dolgoztam a verandán, és azalatt a 3-4 óra alatt egyetlen autó sem húzott el a ház előtt, megjelent ellenben egy szabályos századfordulós hintó, egy olyan nyitott kis kétüléses, elé befogva egy vidáman táncoló lovacska, a bakon pedig két nemkülönben vidám bácsika: hosszú, pödrött fehér bajszuk volt, kalapot viseltek, zöld posztókabátot és csizmát. Hát akkor most kérdem én, visszarepültem száz évet, vagy nem repültem vissza száz évet?
Egyébiránt még az is lehet, hogy egy másik bolygón is létezik a ház, mert tegnap délután olyan furcsa volt az égalja, sohase láttam még hasonlót sem.

Ezeket most nem azért mondtam, mintha különösebben meg lennék lepve ha bebizonyosodna, hogy igazam van, mert egy olyan házban, aminek saját tündérbejárata van, én már nem lepődök meg semmin. A minap szóba is elegyedtem a helyi tündérkolónia néhány prominens tagjával, kiderült, hogy kertésztündérek nemzedékek óta, és a tündérmesekertet gondozzák a hátsó traktusban. A cédruspalotában csak nyáron laknak, a téli szállásuk a kandalló mögötti kis kuckóban van. Olyankor cserépben nevelik a jégvirágokat, és a kandallótűz köré telepedve fogyasztják a nyáron termelt meseféléket: a legtöbbet csak úgy nyersen, de van amiket rímekbe aprítanak és vaníliás tejsodóval tálalják, némelyeket pedig addig párolják és kavargatják lassú tűzön, míg színtiszta hegedűszóvá cseppfolyósodik. Megmutatták a mesekertet is, mondhatom színpompás, aznap bimbózott ki két hercegnős és egy libapásztorlányos mese, s úgy néz ki, hogy a féltve óvott jégmadaras is kibírja a júniusi hőséget. Az erdei állatos nagyon szapora, még csak pár hete ültették, de máris másodvirágzásban van, viszont egyik reggel sajnos ki kellett kapálni egy egész elefántos-oroszlános ágyást, mert az a perzselő napot szereti, és nem bírja ezt a hűvös éghajlatot, csak kínlódott szegény. Majd egy mackós-méhecskéset telepítenek a helyére, azzal nincs sok tennivaló, magától nő, és málnaillata van.

Két nappal később:
Ezt a bejegyzést némiképp mákonyos hangulatban írtam, nem mondom, hogy teljesen be voltam drogozva, de talán egy kicsit túlzásba vittem fél tucat mákkal töltött és mákos-vaníliás szósszal nyakonöntött muffin bekebelézését. Mindazonáltal ezer hála és köszönet érte Lilahangyának, a fő-fő Császári és Királyi udvari mákbeszállítómnak :-)